Amikor azon törtem a fejem, hogy hogyan magyarázzam el mi az az upcycling (persze csak annak, aki nem tudja) eszembe jutott Nagyapám. Emlékszem a pincéjére a szombathelyi ház alatt, tele volt lommal, haszontalannak tűnő tárgyakkal. Nagyanyám és Anyám is folyton pöröltek vele, hogy minek ez a sok kacat. (Persze Anyám pincéje most ugyanúgy néz ki, ugyanabban a helyiségben, csak több benne a rendszer és nagyobb a tisztaság!) Emlékszem arra is, hogy ha bármit kellett javítani, ha bármilyen új gépet kellett építeni, akkor az Öreg rövidebb-hosszabb ideig túrt a fémcsövek, lemezek, huzalok, mittudoménmik között, csörömpölt, morgott hozzá kicsit, aztán előhúzott valamit. A satupad felé fordult vele, fűrészelt, kalapált, hegesztett, festett és pont a szükséges idő elteltével megszületett a tárgy… A használati tárgy, a haszontalan „lomból”!
Persze barátunk a Google segítségével villámgyorsan találunk pontos definíciókat arra, hogy miről is szól ez az egész. (Fölöslegesnek tartanám ezeket beollózni ide, akit bővebben érdekel a dolog, az úgyis megteszi. Remek blogok is működnek a témában!) Inkább arról beszélnék, hogy nekem mit jelent az upcycling és miért kezdtem bele, hogy mi a célom vele!
Egy! – Fontosnak tartom a fenntartható működést. Erre most legyintenek páran, hogy persze, ezt mostanában egyre többen fontosnak tartják. Szerintem ez nem baj! Nem baj, ha divatos, nem baj, ha néhányan csak a trendység miatt művelik, hiszen jót tesznek vele. Még ha csak ideig-óráig is! Én hiszek benne, hogy nagyon kevés az, amire azt mondhatjuk, hogy lom, hogy szemét és az enyészet a sorsa. Napjainkban, amikor ilyen óriási méreteket ölt a tömegtermelés, amikor a rövid élettartamú, gyorsan elhasználódó fogyasztási cikkekkel tudatosan árasztják el a fogyasztót, ilyenkor fontos igazán felismerni azt, hogy a magunk kis egyszerű módján hogyan változtathatunk ezen!
Kettő! – Szeretem a régi tárgyakat. Szeretem meglátni bennük a szépet. Élvezem a folyamatot, ahogy egy kis közreműködéssel újjászületnek. Megjelenik egy kép, hogy milyennek szeretném újralátni. Munkát fektetünk bele, új korszerű alkatrészekkel egészítjük ki és az egész új értelmet nyer… Ez a hozzáadott érték, ettől lesz UP!
Három! – Hagyománytisztelet. Az öregeink sem dobáltak ki semmit. Nem létezett olyan, hogy felesleg. Az önfenntartó működés hasznosított mindent. Minden alapanyagot, minden mellékterméket egy állandó körforgás jellemzett. Minden, az eredeti funkcióját már elvesztett tárgy, átmenetileg átlényegült alapanyaggá és egy új funkcióval született újjá!
Négy! – Nem! Nem tudok egy posztba belesűríteni mindent. Meg nem is akarok! Ez a téma annyira tág, rengetegsokmindent kell majd még itt megtárgyalnunk! Ennek a résznek tehát folytatása következik…
Az elmúlt hetekben megálmodtam egy saját kis termékcsaládot. A fő vezérelv a régiből újat, a használhatatlanból használatit, a kopottból szépet, a feleslegből értéket. Ezek a tárgyak elsősorban a konyhában, vagy annak közvetlen környezetében az étkezőasztalnál kapnak szerepet. Főleg tálalóeszközökről van szó, de készülnek sütő főző edények és dísztárgyak is. Lassan, apránként mutatom majd meg, hogy milyen szépségekről van szó. Egy-egy recepten keresztül, egy-egy eseményen keresztül, vagy éppen egy számomra kedves helyszínhez kapcsolva. Talán nem is olyan nagyon sokára saját kis vendéglátó üzletet szerelhetünk fel velük!
Az alábbi képeken például már feltűnik egyik első lieblingem, ez az „ex-mángorló” tökéletesen alkalmas apró falatkák, tapas tálalására. A képek az Elysian új showroomjának megnyitóján készültek, ahol egy könnyed kis fogadást adtunk húsz-harminc embernek csupa finomsággal. A közönség kedvenc a kacsamousse tortilla volt, de a frissen sült blinire tálalt lazackaviár és persze a jó Kreinbacher pezsgő is fogyott rendesen!
Nemsokára még többet láthattok a készülő kedvenceimből! A napokban érkezik még egy citrom, ami egyszerre fűszer, tea, lekvár és potpourri!
