Amikor a magamfajta utazik, akkor megkérdezi a séf, étterem tulajdonos, bártulajdonos, barista, bartender, gasztroblogger, traveller és mindenféle azonos ívású barátja ajánlását a kiszemelt lokációval kapcsolatban. Én már ezt is specifikáltam kicsit és megtanultam, hogy kitől mit érdemes kérdezni. Kategóriákra gyűjtök: külön kérek be tippeket fine diningra, bárra, bisztróra, piacokra kihagyhatatlannak vélt helyekre és trendy spotokra. Így sokkal kisebb a valószínűsége, hogy tömegturizmusnak kitett úti célok esetében beleszaladjunk valami csúnyába (lássuk be, erre elég nagy az esély). És akkor még ott van a szerencse faktor, vagy a saját intuíció, amire mindig érdemes hallgatni… A Spring nevű helyet is így találtuk. Egyszerűen csak ott volt a szállásunk közvetlen közelében, a szállásadónk is ajánlotta és naponta többször is elsétáltunk előtte. Az egyik apró jelet akkor kaptuk, amikor a még jócskán zárva tartó hely előtt elsétálva bekukucskáltunk. A személyzet már gyülekezett bent, a konyha láthatóan készült az ebédszervizre, a többi kolléga kávézott, számítógépezett, olvasott. Kiszúrták, ahogy a kirakaton keresztül a helyet vizslatom, próbálom felmérni, hogy miről is szólhat a sztori odabent. Összenéztek, felém böktek egymásnak a tekintetükkel és az egyik hölgy már ugrott is. Nyitotta az ajtót és egy tökéletes harminckét fogas mosollyal a pofiján kérdezte, hogy esetleg tud-e segíteni. Röviden elhadarta, hogy kik is ők valójában és hogy mit csinálnak, természetesen azonnal biztosított afelől, hogy bármikor várnak vissza minket szeretettel. Ehhez képest kétszer pattantunk le foglalás hiányában, de a kitartó fajtánknak hála utolsó párizsi esténkre sikerült asztalt foglalni.
Érkezéskor másik hölgy fogad, de ugyanaz a harminckét fogas mosoly és végtelenül természetes kedvesség. Későbbiek során ugyanez érvényes az összes pincérre, szakácsra, sommelierre… Ez egy dologra enged következtetni, mégpedig arra, hogy Párizsban remek fogorvosok és pszichológusok dolgoznak! Ám lehet, hogy mégis inkább az USA-ból elszármazott tulajdonos Daniel Rose hozta magával ezt a vendéghez való hozzáállás képességét. Ami lenyűgözött benne, hogy nem az a mézes-mázas, begyakorolt műmosoly volt ez és nem a kötelező kérdezzük meg, hogy „How are You?” hanem tényleg elhittük, hogy ez őket érdekli. Úgy éreztük, hogy valóban KAPCSOLATOT AKARNAK TEREMTENI arra a pár órára, amit velünk töltenek ebben a nagyon speciális vendég-vendéglátó viszonyban! A hely maga kialakítását tekintve modern, letisztult, az a manapság divatosan egyszerű. A fa, a beton és a rozsdamentes anyagok ízléses hármasára épít, ennek esetleges ridegségét jó fényekkel, és sok nagy virággal veszik el. A konyha nyitott, a vendégtér szerves része, így az asztalok zöme mintha a konyhában állna. A vendégek döntő többsége részesülhet így abban a különleges séf-asztala élményben.
Az étterem koncepciója, hogy nem árulják el mit kapunk, hanem ügyesen érdeklődnek a foglalás során, hogy mit nem fogyasztunk szívesen, esetleg van-e bármilyen alapanyagra intoleranciánk. Menüt szolgálnak fel (ebédre három, vacsorára ötfogásost) és amikor a fogások érkeznek, akkor mesélnek pont eleget arról, hogy mit kapunk, mit műveltek ők vele. A tulajdonos felfogása szerint erősen építenek a szezonalitásra, csakis kiváló minőségű alapanyagokból dolgoznak. A konyha francia, épít a tradíciókra, szereti és tiszteli azokat mind alapanyag, mind elkészítés és ami nagyon fontos, hogy a rituálék tekintetében is (a levesnél visszatérünk erre).
Hát a menüvel mázlink volt… Nem is! Kicsit olyan érzés volt, mintha nekünk állítottak volna össze egy sort a kedvenceinkből. Ok-ok, az igaz, hogy a Babám és jómagam tényleg mindenevők vagyunk. A nehezítés az az erősen válogatós tizenegy éves volt az oldalunkon, akit az egyszerűség kedvéért hívjunk csak Gergőnek. Az ő védelmére szóljon, hogy Párizs előtt ígéretet tett, hogy a nyálkás dolgokon kívül mindent megkóstol, amit elé rakunk! Az étterem dicséretéül pedig az szóljon, hogy könnyed rutinnal és nagyon kreatívan oldották meg a feladatot (A gyerek persze le volt nyűgözve, hogy őt így körüldongják, mondanom sem kell, hogy ezáltal aztán mi is! Kicsi apró trükk kedves pincér kollégák, amit érdemes megjegyezni.). Gergő minden étele tükrözte ugyanazt az ízharmóniát, és üzenetet, amit a halas- tengeri kütyüs fogások.
A vacsora legemlékezetesebb pillanatairól meséljenek inkább a képek. Kis leírást ott csatoltam az ételekhez.
Napra pontosan egy hónappal a borzalmas párizsi terrortámadások után érkeztünk a francia fővárosba. Sokan kérdezték mi változott. Sok hatásvadász televíziós műsor és nyomtatott, vagy online írás jelenik meg arról, hogy Párizs sosem lesz már a régi, meg az emberek szabadságérzetét vették el, és ehhez hasonlók… HÁT KÉREM NEM! Lehet ugyan, hogy több a rendőr az utcákon, igen katonákat is látni, de láttam én húsz évvel ezelőtt is katonákat a Champs Elyséesen ugyanígy, keresztbe vetett fegyverrel grasszálni. Párizs lüktet és készül az ünnepre, telis-tele van fényekkel. A jó éttermek mindig tele vannak, foglalni mindig érdemes. Ami nem telik meg este nyolckor teljesen, ott már valami gyanús! A Louvreban az ázsiaiaktól nem lehet harminc másodpercnél tovább nyugodtan szemlélni a Milói Vénuszt, mert arrébb löknek, hogy ők bizony úgy nem tudnak selfiezni. A Galeries Lafayettebe bejutni sem könnyű, komoly test-test elleni küzdelmet kell folytatni még a környező utcákon is, hiszen a kirakatok Star Wars ihletésű installációit akarja nézni mindenki, persze teljes járdaszélességben. Az Eiffel-torony még mindig lenyűgöző és az első emeletén, ötvennégy méter magasságban korizni, na az nagyon menő! …PÁRIZS AZ PÁRIZS!
A SPRING elérhetőségei:
6 rue Bailleul 75001 Paris, +33 1 45 96 05 72 , contact@springparis.fr, http://www.springparis.fr/
