Kis szünet után (bocsi, de fontos Babkanyitási teendőim akadtak!) ismét vagyok itt is! Mert még mindig sok a közlendőm. Gondolom, most mindenki örül és rettenetesen megkönnyebbült! ;) Amint látható Thiago már publikált egy remek szösszenetet egyik kedvencünkről a Pestsideról. Én bemelegítésként létrehozok egy új kategóriát a blogon, az ötperceseket! Nekem, jó, mert könnyed, laza, gyors műfaj, amivel egyszerűen elhallgattathatom magamban a kellemetlen érzést, ha már megint túl sokáig nem írtam semmit ide. Nektek pedig azért jó, mert csupa egyszerű és gyors receptet, házipraktikát hozok, amivel az elsőre sivárnak látszó hűtő tartalmából is finomat főzhettek.

Itt van az állandó maradék tészták kérdése! Engem rettenetesen bosszant, hogy folyton több féle-fajta tészta van felbontva itthon és az egyik nem elég például két főre a másik sok, de használunk belőle, akkor megint marad a zacsi alján… Ismerős? Itt egy egyszerű étel, amibe én most két „aligmaradtvalamaiatasakalján” szélesmetéltet használtam el. Már az elején marha büszke voltam magamra, hogy egyszerre kettő hetek óta kerülgetett maradékos zacskót is kidobhattam!

Elkészítés

A tésztát odateszem sós vízben főzni. Közben kevés olívaolajon a zsenge kérgével lefelé fordítva pirítom az apró háromszögekre vágott cukkinit. Sózom, borsozom. Nem párolom hosszasan, szépem barnuljon meg a bőre és kész! Így finom ízletes és mégis ress, szaftos marad, nem kenődik el később az ételben. Rádobom a megroppantott fokhagymagerezdeket, kicsit tovább pirítom együtt, aztán jöhet a nyolcadolt koktélpari kb. fél percre, csak annyira, hogy átmelegedjen és kicsi levet eresszen. A tésztát úgy szűröm le, hogy a főzővízből egy keveset felfogok egy kávéscsészében. A tészta mehet a raguhoz, forrón! hiszen itt a csak másodperceink vannak, különben a friss zöldségek túlkészülnek és az egész egy maszatos cucc lesz. Az egész étel elkészítése valóban max öt perc! Kétszer átforgatom a tésztát a raguval, kicsit öntök rá a tészta főzővízéből, azzal még egyszer átfordítom. Főzőkanál használatát nem javaslom, ne törjük össze az összetevőket! Inkább dobáljuk az ételt a serpenyőben, mint a profik! Mélytányérba tálalok, rendezetlen rendben madársalátával díszítem, minőségi (harsogó zöld ízű) olívaolajjal locsolom, sópelyhekkel megszóróm. Az egésznek nincs több ideje, mint öt perc nálam… Addigra be is faltam!

Ladies and Gentleman. Let me introduce Babka Budapest best selling cocktail. The Pestside. 

Though a new cocktail I came up with for Babka Budapest Spring/ Summer menu 2016, the Pestside cocktail is still and all a concoction of age-old lineage. It’s got the Gimlet’s DNA. 

It’s also distant related to the Southside, a citrus-and-mint gin cocktail very much enjoyed by New Yorker’s Southside mobsters during prohibition.

Over time, the Southside evolved through the addition of cucumber and turned into the Eastside cocktail. That’s the Pestside big brother. A new age classic, and a real crowd pleaser too. 

I took it from there, and I gave it a lift all the way to Middle East and back to Pest.

I kept the London Dry Gin as its base. I substituted mint with green cardamon to elevate the drink to another flavour dimension while still keeping fresh, menthol like. I also added egg white for a silk mouthfeel and an aromatic and charming thin head. And last but not least, I like finish it off with a floating flower cut out of fresh cucumber for garnishing.

Ingredients

4cl London Dry Gin

2cl Fresh Lemon Juice

1.5cl Cucumber & Cardamon Infused Syrup

1cl Eggwhite

How To Make

Shake vigorously (do not bother to dry shake) and double strain into a chilled coupe glass. Use an atomiser to pump some Rose's Lime Juice mist over the drink, and garnish with a cucumber flower.

The gin soaked cucumber flower’s also a great snack with only a pinch of salt on the top of it.

I understand If you are no bird, perhaps a single cucumber slice isn't enough to keep you from starving. If that’s the case, go ahead and order another round. But this time also order a Sabih along with it. Sabih’s the Pestside soulmate. Definitely, a match made in heavens.

Hölgyek és Urak! Hadd mutassam be  a Babka Budapest legkedveltebb koktélját, a Pestside-ot.

Noha a Pestside-ot újoncként tettem fel a Babka 2016-os koktéllapjára , a koktél nagyon is régi vérvonalat mutat fel, Gimlet típusú ital.

A Southside-nak  távoli rokona, egy citrusos-mentás gin alapú koktél, ami az alkoholtilalom idején a Southside-i gengszterek kedvelt itala volt New-Yorkban. A későbbiekben uborka hozzáadása által Southside koktélből Eastside koktéllá fejlődött, amit a Pestside nagytesójának tekinthetünk. Egy new age klasszikus, amit szintén tömegek imádtak.

Onnan vettem a receptet, aztán gondolatban elutaztam vele a  Közel-Keletre, majd vissza Pestre.

Az ital alapjának megtartottam a London Dry Gint. A mentát zöld kardamonnal helyettesítettem, hogy az italt egy más ízdimenzióba emeljem, miközben megtartom a friss mentolos jellegét. Adtam hozzá tojásfehérjét, hogy a szájnak selymes érzetű legyen és képződjön egy aromás és csábító vékony habréteg a tetején. És végül de nem utolsó sorban, csinosításként rákerül egy lebegő virág formájú uborkaszelet.

Összetevők

4cl London Dry Gin,
2cll friss citromlé,
1.5cl l uborka és zöld kardamom szirup,
1cl tojásfehérje.

Elkészítés

Koktéljéggel együtt shakerben rázzuk össze a hozzávalókat, majd duplaszűréssel töltsük egy előhűtött pohárba. Atomiser segítségével permetezzünk Rose's Lime Juicet az ital tetejére, végül díszítsük egy uborkavirággal.

A ginbe áztatott uborkavirág pedig nagyszerű snack is lehet csipetnyi sóval meghintve.

Megértem, hogy hacsak nem vagy madár, egyetlen kis szelet uborka nem elegendő, hogy megóvjon az éhezéstől. Szóval ne habozz, rendelj még egyet és kérj hozzá egy Sabihot. A Sabih a Pestside lelki társa. Egy kapcsolat, ami a mennyben köttetett.

Isztambul!

Szinte pontosan hét év kihagyás után tértem vissza ide. Anno a Sarki Fűszeres nyitása előtt pár héttel óriási lelkesedéssel vetettem bele magam a város pezsgő forgatagába. Akkor is azért jöttem, hogy inspirációt merítsek és lelkesen (naivan!) kerestem az esetleges partnereket. Nagyon szerettem volna fűszereket, olajos magvakat, olívát, kitudjamégmit direktben Törökországból beszerezni. Nem igazán sikerült, de tanultam belőle! J Isztambul valahogy sokkal koszosabban, rendezetlenebbül élt az emlékeimben. Ehelyett tiszta utcák, modern villamosok, felújított homlokzatok és a változatosság kedvéért itt is sok folyamatban lévő építkezés fogadott. A város külsőleg sokkal európaibb, mint vártam. Nagy kár, hogy napjainkban ez a hihetetlen történelemmel és kultúrával rendelkező hely kicsit sem európai cselekedetek színtere lett. Mocskos, aljas támadások érik az ártatlan embereket. Ott jártunkkor épp a Kék Mecsetnél robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő, a halálba rántva ezzel tíz turistát. Pont annyira voltunk távol az eseményektől, hogy biztonságban legyünk, ugyanakkor testközelből érezhessük egy ilyen támadás utóhatásait. Soha ennél közelebb nem szeretnék lenni semmilyen hasonló eseményhez. Döbbenetes, hogy a helyi szervek milyen gyorsasággal, hatékonysággal, rutinnal kezeltek mindent. Érezhető volt, hogy fel vannak húzva, hogy nagyon ki vannak élezve! Mi magunk másfél villamosmegállónyira voltunk az eseményektől a robbantás pillanatában, egy-két percen belül 30-40 autóból álló konvoj húzott el mellettünk, szó szerint letolva az útból minden elő és élettelen akadályt. Mire a villamos megtette azt a másfél megállónyi utat (kb. 9-11 perc leforgása alatt) és elértünk a térre, ahol a merénylet történt, ott már minden hermetikusan le volt zárva, el volt barikádozva. Hozzá vannak szokva, fel vannak készülve. Látszik… Sajnos!

Akkor, ott mi teljesen atipikusan reagáltunk. Igaz csak pár kilóméternyire voltunk az eseményektől, de mégis csak nagyjából egy óra elteltével tudtuk meg pontosan mi is történt… A világhálóról! Ahelyett, hogy félni kezdtünk volna, bezárkóztunk volna a hotelszobába, inkább múzeumba mentünk, kávéztunk, a Boszporuszon hajókáztunk, nevetgéltünk. Érdekes hogyan működik a lélek és az elme. Most, majd’ két hónap elteltével valamiért mégis elfojthatatlan kényszert érzek, hogy mindezt kiírjam magamból.

• Számomra a legborzasztóbb azt volt megélni, hogy a merénylő talán az előttünk haladó villamossal ment a helyszínre. Bárki lehetett az a tömegben. Másnap reggel, amikor ismét villamosra szálltam, hogy a párommal és a barátainkkal kávézással kezdjük a napot a fűszerpiacnál, én csak néztem az arcokat és azon gondolkodtam, hogy bárki lehet az! Ez a céljuk? Ezt a félelmet akarják belénk táplálni? A gyűlöletnek ezen csíráját akarják elültetni? Néztem az emberek arcát és azon gondolkodtam… Elmondani is szégyellem miken gondolkodtam.
• A 11 ember halálát okozó merénylet szinte egész pontosan 24 órás hír volt a világsajtóban. Utózöngéi is maximum három napig voltak láthatóak, hallhatók. A Kék Mecset előtti teret már másnap délelőtt megnyitották a látogatók számára, addigra már a pokolgép ütötte lyukat is befoltozták. Ha akkor érkeztünk volna Isztambulba, szinte észre sem vesszük mi történt ott pontosan EGY NAPPAL előtte. Van, aki azt mondja ez így helyes. Gyorsan tüntessük el a nyomokat, csináljunk úgy, mintha meg sem történt volna. Azért, hogy merényletek kitervelői lássák, hogy erősek vagyunk, hogy nem rogyunk meg, hogy az élet megy tovább! Részben én is így gondolom helyesnek, de mi van, ha ez a robbantókat csak még nagyobb tettekre készteti. Mi van, ha ettől csak hangosabbak, nagyobbak akarnak majd lenni és nem csak 24 órás hírként karnak szerepelni?!
• Törökországnak fontos szerepet szánnak a politikusok. Törökországtól sokat várunk mi európaiak. Azt várjuk tőlük (meg Görögországtól, meg bárkitől, aki a peremvidéken fekszik), hogy helyettünk elvégezzék a piszkos munkát és feltartóztassák a Szíriából érkező menekültáradatot. Abba bele sem kezdenék, hogy ez az áradat már rég nem csak Szíriából érkezik. Vajon ez az ország, amit amúgy is rengeteg belső feszültség feszít képes lesz ellátni ezt a feladatot? Kötve hiszem.
• Nekünk idehaza hozzá kell szokni ehhez? Ránk európaiakra, ránk magyarokra is ez vár? Ilyen életre kell berendezkedni? A mi rendőrségünk, tűzoltóságunk, terrorelhárításunk is ennyire felkészült kell legyen? Párizs óta azt is tudjuk, hogy jobban tesszük, ha igen!

Na de hagyjuk ezeket a súlyos gondolatokat, hagyjuk a félelmet, a terrort, a menekültválságot. Hagyjuk, mert a végén megfekszi a gyomrunk! Felejtsük is el gyorsan, mielőtt gyomorrontást kapunk tőle. Menjünk inkább vissza enni-inni, menjünk vigadni, rakit vedelni. Akkor el is tűnnek gyorsan mind ezek a problémák! Fejet a homokba, vagy a tányérba, pohárba… Mindenkinek kedve szerint! Ígérem, hogy az Isztambulról szóló poszt második felében a „lényeggel” foglalkozom majd. Azzal, amiért Isztambulba jöttem és azzal, amit ebből, vagy ezen kívül meg is kaptam! Folytatása következik…

It’s Saturday night. You’re out downtown Budapest, on a boozy hot date in your favourite cocktail bar. A charming cocktail waitress comes along and hands you a copy of their seasonal menu. Politely, but without a second thought, you reject it. You already know what you want, a Negroni. Not tonight. It’s true, no matter if you’re a count, peasant, or anything in between, you can’t go wrong with a classic. But you can definitely improve upon it. There’s a lot more to night life than Negronis and Manhattans. If you could only step out your comfort zone and go for bolder, lesser-known, tipples— if for no other reason than to impress your date with your cocktail savvy. So here are 5 outstanding, but relatively unknown cocktails I reckon fit to the coldest winter nights (when you need more than a hug, if you know what I mean), and definitely worth trying at least once in your life time. I’m sure you’ll find love, if not only a nightstand. 

Boulevardier

(HonestlyYUM)

Here’s an unpretentious drink that’ll make you sound more like a sophisticated boozer. Bourbon (I like Buffalo Trace) and Campari are toned down a little by the sweet vermouth. I feel like I should warn you, however, that if you’ve never taste Campari, then you should not make this your first experience. Try it out with Aperol instead; also substitute the sweet vermouth for Lillet Rouge if you really wanna go easy on your taste buds.

Blood and Sand

(SmallSCREEN)

Here’s a chance for you to show off you cool cult background. The Blood and Sand, named after a 1922’s movie. A sure call if you new into the cocktail world, but don’t wanna give it away. Blended Scotch, Italian style vermouth, cherry brandy (cherry Palinka won’t do, dude) and splash of orange juice (blood orange if you wanna stay true to the classic). Kind of sweet, but still a tipple for grown ups. I’d throw in some smoky pouring Johnnie Walker Double Black or Black Bottle or even a light Islay single malt, such as Caol Ila 12yo if you really want to fancy it up.

Vieux Carré

(backdownsouth.com)

Lots going on in this 1930’s New Orleans offspring. Rye whiskey and cognac split, sweet vermouth, a splash of Bénédictine and a dash of both Peychoud’s and Angostura bittiers. The Vieux Carré isn’t only a chance for you to get smashed in style, but also for you to show off some of your French. Vyoo Cuh-RAY. If you can’t heck the French. “Old Square” sometimes does the trick.

Seelbach

(deepsouthmag.com)

Named after the Louisville, Kentucky hotel where it was first craft in 1917. The Seelbach was gone lost somewhere during prohibition and only rediscovered decades later, in mid 90’s. Since then my favourite classic champagne cocktail. Bourbon, triple sec (stick to Cointreau), bitters and bubbles (Kreinbacher really does the magic). It feels like bubbling Manhattan served in a flute glass and garnished with an orange twist.

The Martinez Cocktail

(10thkitchen.com)

First things comes first. And before the Martini there was the Martinez cocktail — Elvis Presley of classic cocktails. 1860’s boozy refreshment first stirred to celebrate a miner lucky day in the city of Martinez, CA. A blend of Italian vermouth, Maraschino liqueur, Oude Genever (AKA Holland gin) and bitters. Complex, gentle and balance on the sweet side — potable chilled history.

BRUTÁLISAN INDUL AZ ÉV… Alig hevertem ki (egyáltalán nem hevertem ki!) a szilveszteri kaja-pia maratont, máris indult a gép egy olyan régióba, ahová már sokkal korábban el kellett volna menjek! Az elsődleges úti cél Tel-Aviv volt, de persze az éhes számnak és a kíváncsi szememnek ez nem volt elég, ezért aztán hozzácsaptam még néhány nap Isztambult is. Nem kezdek hosszas, minden részletre kiterjedő ömlengésbe, pedig tudnék. Nem kezdek el utazási tippeket adni, étteremajánlókat írni, hiszen ezt rengetegen megtették már előttem. Aki figyelmesen olvas, az úgyis meglátja a sorok közt a magának valót. Inkább a lényeget mondom a saját szemszögemből, és megpróbálom átadni az érzést. Akinek megtetszik, annak meg uzsgyi!

Tel-Aviv

A város maga nem különösebben szép, egy merő építkezés, ami így a befejezetlenség látszatát kelti. Itt-ott (elég gyakran) kilóg a sufnituning, úgy tűnik, ez mégsem csak magyar sajátosság. Persze csodás a tengerpart. Jól kiépített, sűrűn szolgáltató egységekkel ellátva és szerencsére szinte száz méterenként akad egy helyes parti bár az ejtőzésre. Vigyázat GT-fanok, az import szeszek ára horribilis! Aztán ott a zsebkendőnyi óváros, rendezett, cuki kis sikátoraival, igazán kitűnő galériáival. Ami azonban a legizgalmasabb ezen a környéken az az arab negyed és az egymást érő antik, kamu-antik, lámpa, design, design-bútor ésatöbbi boltocskák. Mi láthatóan főműsoridőn kívül érkeztünk ide, de így is az egyik legpezsgőbb, legízesebb része a városnak.

Jöjjön a lényeg: A KAJA! Nem titok, ezért jöttem. Hosszú listát kaptam kollégáktól, barátoktól, ott élő honfitársaktól… Köszönet érte! És nem, messze nem értem a végére. Már csak azért sem, mert a listák elég széles spektrumon szórtak a streetfoodtól, a fine dining-ig és most a lista alja érdekelt elsősorban. A könnyed, a fiatalos, az egyszerű. Erre figyeltem, hiszen #kifoztemvalamit és annak, amit kifőztem fontos része a hétköznapi közel-keleti konyha. Szóval A KAJA: Számítottam rá, hogy tetszeni fog, de nem számítottam rá, hogy ennyire! Az hagyján, hogy két-három összetevősek az ételek (ötnél a legritkább esetben több csak!), de ezeket ráadásul annyira pofátlanul egyszerűen, sallangmentesen és lazán párosítják, hogy nem lehet nem szeretni. Paradicsomszósz = Nyers reszelt paradicsom! Burgonyaköret = Egy bazi nagy kővel kivasalt (Nyilván csak a látvány kedvéért, hiszen a műveletet ugyanúgy végre lehetne hajtani egy hétköznapi nyújtófával, de még praktikusabban egy edény aljával. Abból meg azért akad pár a konyhán, nemde?!) héjában sült burgonya, némi tejföl(szerű), de annál zsírosabb és friss kapor… Zseni! A mostanában többek által okkal emlegetett egészben sült karfiol… Verhetetlen! Folytathatjuk a sort egy paradicsomos hallal, aminél annak függvényében, hogy épp mikor rendeljük meg, az egyszerűség kedvéért vagy a hal elejét, vagy a végét kapjuk. Serpenyő a tűzre, hal mindkét oldala megpirít, kevés hagyma, fokhagyma, édeskömény. Átforgat, rá a fentebb már emlegetett reszelt paradicsom, ízesít, összeforral és kész. A tálalás ugyanebben a serpenyőben történik, természetesen jelentős mennyiségű petrezselyemmel meghintve. Tiszta ízek, bátor fűszerezés, harmónia, nyamiiiiii!

A TÁLALÁS, na az a másik! Lendületes, laza, mindenféle formalitást mellőző, pimasz és mindenekelőtt praktikus. Persze azt is ki kell emelni, hogy nem a klasszikus éttermi vendéglátás az, ahol ezeket az ételeket kóstoltam, de még így is meghökkentő, ugyanakkor végtelenül szimpatikus megoldásokkal találkozhat az emberfia. Kedvencem azt hiszem a paradicsommal, kecskesajttal sült padlizsán, amit nemes egyszerűséggel abban a sütőpapírban raktak elém, amiben az elkészült. Azt hiszem, a képek magukért beszélnek!

A PIACOZÁS itt is kötelező! A legismertebb Carmel Market is bőven megér egy látogatást, de vájtfülűeknek inkább a Farmers Marketet javallom a város északi részén található kikötőben, ami péntekenként a leggazdagabb árusokban. Az odavezető sétát szigorúan a tengerparton tessék megtenni. Ha szerencsétek van, akkor a süvítő déli szélben majd Nektek is csodásan dalolnak a kikötőben a vitorlások. Ezen a piacon ettem életem legjobb halas szendvicsét, amit egy dán marinált heringből készítenek, kérésre akár friss chilivel felturbózva… Ajánlom, nagyon jól áll neki! Teljesen más stílus, de szintén nagyon izgalmas hely a Sarona Market, ami pár toronyház tövében található egy lüktető, fiatalos városrészben. Komoly beruházás eredménye, sok pénzből készült modern piac, profin kialakított kis üzletekkel, étel és italszigetekkel. Egyértelmű az ázsiai tematikájú helyek túlsúlya, itt aztán tényleg jól tetten érhető a napjainkra jellemző „Ázsia mánia”! Itt ne számítsunk több méteres pultokban elhelyezett, európai ember számára beazonosíthatatlan eredetű növényi és állati alkatrészekre. Inkább kisebb-nagyobb delik, valamint kajás, kávés, teás helyek gyűjtője ez, remekül tematizálva. Még egy ártalmatlannak tűnő csütörtök délutáni órában is, ami azért nem kifejezetten az a piacozós napszak, a Sarona tömve volt emberekkel. Jó lenne látni, hogy nálunk a Hold utcai Piac is így él és nem csak akkor, ha valamilyen rendezvény zajlik éppen! Minden adottságunk meglenne hozzá.

És végül az ÉJSZAKAI ÉLET: Hát az is van! A King Georgeon és a Bograshovon egymást érik a jobbnál-jobb kis bárok, ahol bőven mérik az arakot mindenkinek nemre, bőrszínre, vallásra, szexuális érdeklődésre való tekintet nélkül. Majdnem az életkort is belevettem a felsorolásba, de ekkora nagy engedékenység azért még ott sincs. Kilencvenkilenc felett állítólag senki nem ihat alkoholt! ;) És nemcsak a belváros nyüzsgő, bárhol bele lehet akadni egy jó kedélyű társaságba. Azon sem szabad meglepődni, ha a Miznonban a pultos kislány előbb táncolni akar, mielőtt kiszolgálna. És azon sem, ha a Salon Romanoban a nyilvánvaló szakmai érdeklődést free shotokkal hálálják meg, ráadásul nem kevéssel! Summa-summarum Tel-Aviv erősen ajánlott a klasszikus tengerparti nyaralások mellett gasztro-turistáknak, ezen belül humuszpusztítók, zöldségrajongók, halimádók és ánizsfüggők komoly előnyben!  

Az Újévvel egy új arcot is köszöntünk itt az oldalon... Ő az első "vendégszerőnk" itt a blogon. Szakmája szerint bartender, így aztán báréletről, italokról, alapanyagokról, trendekről ír majd Nektek. Fogadjátok szeretettel Thiagot!

What My Tipple Says About Me

As for my first boozy post ever, I guess introducing myself it’s only proper. But as bartender living the “speakeasy life” in Budapest for about 1 year now, I reckon it would be only suitable to let my favourite tipples tell you a little more about me. Enough talking, let’s get out and booze. Who cares it’s Tuesday, it’s my only night off anyway.

Out of the cold, and in a cocktail bar around Deak Square or thereabouts. Nothing too roomy I’d end up losing track of the bartender. Let’s get it started. 

The Boilermaker, or Beer & Shot— Call it how you like. The mix of beer and spirit is more of sipping ritual I picked up from a friend in the UK, who in turn picked it up from a family’s friend in Ireland. And the tale goes backward, on and on. It’s hard to tell who’s friend started this whole thing first, but if you go down that road, you’re likely to acquaint yourself with some steelworkers in western Pennsylvania in the US. 

IPA & rye whiskey (IPA is a must, at least for me; shot may change as hops vary) is how I’d start a drinking session downtown Budapest— Always sat at the stick whether in good company or not. All I need are some craft tasty waves, a cool buzz and some serious kick, and I’m off to a fine start. 

2 beer & 2 shot later, as a steady stream of chit-chatting opens up across the bar, and certain intimacy is established between the bartender and myself, I’d go ahead and order an Eastside cocktail. The drink is a riff on the classic citrus-and-mint Southside— Fresh cucumber really pushes this libation into another flavour dimension.

Though a new age classic, the Eastside Cocktail isn’t wildly known in town, a little fault I set out to fix by suggesting the cocktail as often as I can as well as ordering it as much as I can afford. I’d still have to spell the specs out to make sure this cucumber-and-mint infused “fresh gimlet” (no Rose’s, please. I like it always fresh) is shaken and strained properly. 

Following up next. The Brown Derby. Another classic cocktail, from Hollywood golden age and named after a movie stars hang- out in Los Angeles. Easy to mix, even easier to drink. Sour like tipple made out of Bourbon, honey syrup and fresh grapefruit juice, shaken and served up.

As many other classic mixed drinks, the Brown Derby is easy to riff or twist. I’d normally keep as it is, short and pungent, though this aperitif sips all right over ice in a colin glass topped up with soda water. If short and up or long over ice is pretty much up to the bar snacks. Often they’re good enough to keep me going without getting buzzed too soon (and boasting about my sexual life).  

It’s a little into the small hours. It’s time for little break, perhaps a cigar, if I really mean to live it up… I sure should arrange a ride back home before I get too stoned. But not right away. So I carry on drinking, maybe a little taste of whatever get me excited about the back bar, more often then not, some barrel-aged hootch before the last round. 

The Negroni. I won’t even get started. You all probably know it better than I do. I’d have it with Zwack Unicum making up for the bitter Campari. A tipple I was first introduced to during my time at Boutiq’Bar by Nagy Zoli. A great Magyar twist on my all time favourite. I fancy it little fruitier than I usually find in bars around town. Equal parts Beefeater 24, Unicum Plum and Antica Formula stirred in a mixing glass and poured over one huge ice cube. Grapefruit twist thrown in, for garnish. Bittersweet as life always is, great nightcap. 

“It’s 3 in fucking morning” shouts, my fiancee on the phone. “Don’t wake up the baby”, she shouts one last time before hung up on me. I figured It’s time to go home if I ever want to have sex again this new year.

I’m done and drunk, trying out the best of my Magyar in hope the taxi driver would get at least my home address out of my 14-words-rich vocabulary. 

Please spare me of your judgements. I’m no alcoholic. I don’t get wasted every night. In fact, I can’t quite recall when I got hammered last (I never can…). Either way I’m surely sentenced to a morning of hangover.

Thiago Souza is a Brazilian expat bartender stirring his living in Budapest since 2014. If you want to know about him, pop in at Brody Studios for a mixed bevvy.

Amikor a magamfajta utazik, akkor megkérdezi a séf, étterem tulajdonos, bártulajdonos, barista, bartender, gasztroblogger, traveller és mindenféle azonos ívású barátja ajánlását a kiszemelt lokációval kapcsolatban. Én már ezt is specifikáltam kicsit és megtanultam, hogy kitől mit érdemes kérdezni. Kategóriákra gyűjtök: külön kérek be tippeket fine diningra, bárra, bisztróra, piacokra kihagyhatatlannak vélt helyekre és trendy spotokra. Így sokkal kisebb a valószínűsége, hogy tömegturizmusnak kitett úti célok esetében beleszaladjunk valami csúnyába (lássuk be, erre elég nagy az esély). És akkor még ott van a szerencse faktor, vagy a saját intuíció, amire mindig érdemes hallgatni… A Spring nevű helyet is így találtuk. Egyszerűen csak ott volt a szállásunk közvetlen közelében, a szállásadónk is ajánlotta és naponta többször is elsétáltunk előtte. Az egyik apró jelet akkor kaptuk, amikor a még jócskán zárva tartó hely előtt elsétálva bekukucskáltunk. A személyzet már gyülekezett bent, a konyha láthatóan készült az ebédszervizre, a többi kolléga kávézott, számítógépezett, olvasott. Kiszúrták, ahogy a kirakaton keresztül a helyet vizslatom, próbálom felmérni, hogy miről is szólhat a sztori odabent. Összenéztek, felém böktek egymásnak a tekintetükkel és az egyik hölgy már ugrott is. Nyitotta az ajtót és egy tökéletes harminckét fogas mosollyal a pofiján kérdezte, hogy esetleg tud-e segíteni. Röviden elhadarta, hogy kik is ők valójában és hogy mit csinálnak, természetesen azonnal biztosított afelől, hogy bármikor várnak vissza minket szeretettel. Ehhez képest kétszer pattantunk le foglalás hiányában, de a kitartó fajtánknak hála utolsó párizsi esténkre sikerült asztalt foglalni.

Érkezéskor másik hölgy fogad, de ugyanaz a harminckét fogas mosoly és végtelenül természetes kedvesség. Későbbiek során ugyanez érvényes az összes pincérre, szakácsra, sommelierre… Ez egy dologra enged következtetni, mégpedig arra, hogy Párizsban remek fogorvosok és pszichológusok dolgoznak! Ám lehet, hogy mégis inkább az USA-ból elszármazott tulajdonos Daniel Rose hozta magával ezt a vendéghez való hozzáállás képességét. Ami lenyűgözött benne, hogy nem az a mézes-mázas, begyakorolt műmosoly volt ez és nem a kötelező kérdezzük meg, hogy „How are You?” hanem tényleg elhittük, hogy ez őket érdekli. Úgy éreztük, hogy valóban KAPCSOLATOT AKARNAK TEREMTENI arra a pár órára, amit velünk töltenek ebben a nagyon speciális vendég-vendéglátó viszonyban! A hely maga kialakítását tekintve modern, letisztult, az a manapság divatosan egyszerű. A fa, a beton és a rozsdamentes anyagok ízléses hármasára épít, ennek esetleges ridegségét jó fényekkel, és sok nagy virággal veszik el. A konyha nyitott, a vendégtér szerves része, így az asztalok zöme mintha a konyhában állna. A vendégek döntő többsége részesülhet így abban a különleges séf-asztala élményben.

Az étterem koncepciója, hogy nem árulják el mit kapunk, hanem ügyesen érdeklődnek a foglalás során, hogy mit nem fogyasztunk szívesen, esetleg van-e bármilyen alapanyagra intoleranciánk. Menüt szolgálnak fel (ebédre három, vacsorára ötfogásost) és amikor a fogások érkeznek, akkor mesélnek pont eleget arról, hogy mit kapunk, mit műveltek ők vele. A tulajdonos felfogása szerint erősen építenek a szezonalitásra, csakis kiváló minőségű alapanyagokból dolgoznak. A konyha francia, épít a tradíciókra, szereti és tiszteli azokat mind alapanyag, mind elkészítés és ami nagyon fontos, hogy a rituálék tekintetében is (a levesnél visszatérünk erre).

Hát a menüvel mázlink volt… Nem is! Kicsit olyan érzés volt, mintha nekünk állítottak volna össze egy sort a kedvenceinkből. Ok-ok, az igaz, hogy a Babám és jómagam tényleg mindenevők vagyunk. A nehezítés az az erősen válogatós tizenegy éves volt az oldalunkon, akit az egyszerűség kedvéért hívjunk csak Gergőnek. Az ő védelmére szóljon, hogy Párizs előtt ígéretet tett, hogy a nyálkás dolgokon kívül mindent megkóstol, amit elé rakunk! Az étterem dicséretéül pedig az szóljon, hogy könnyed rutinnal és nagyon kreatívan oldották meg a feladatot (A gyerek persze le volt nyűgözve, hogy őt így körüldongják, mondanom sem kell, hogy ezáltal aztán mi is! Kicsi apró trükk kedves pincér kollégák, amit érdemes megjegyezni.). Gergő minden étele tükrözte ugyanazt az ízharmóniát, és üzenetet, amit a halas- tengeri kütyüs fogások.

A vacsora legemlékezetesebb pillanatairól meséljenek inkább a képek. Kis leírást ott csatoltam az ételekhez.

Napra pontosan egy hónappal a borzalmas párizsi terrortámadások után érkeztünk a francia fővárosba. Sokan kérdezték mi változott. Sok hatásvadász televíziós műsor és nyomtatott, vagy online írás jelenik meg arról, hogy Párizs sosem lesz már a régi, meg az emberek szabadságérzetét vették el, és ehhez hasonlók… HÁT KÉREM NEM! Lehet ugyan, hogy több a rendőr az utcákon, igen katonákat is látni, de láttam én húsz évvel ezelőtt is katonákat a Champs Elyséesen ugyanígy, keresztbe vetett fegyverrel grasszálni. Párizs lüktet és készül az ünnepre, telis-tele van fényekkel. A jó éttermek mindig tele vannak, foglalni mindig érdemes. Ami nem telik meg este nyolckor teljesen, ott már valami gyanús! A Louvreban az ázsiaiaktól nem lehet harminc másodpercnél tovább nyugodtan szemlélni a Milói Vénuszt, mert arrébb löknek, hogy ők bizony úgy nem tudnak selfiezni. A Galeries Lafayettebe bejutni sem könnyű, komoly test-test elleni küzdelmet kell folytatni még a környező utcákon is, hiszen a kirakatok Star Wars ihletésű installációit akarja nézni mindenki, persze teljes járdaszélességben. Az Eiffel-torony még mindig lenyűgöző és az első emeletén, ötvennégy méter magasságban korizni, na az nagyon menő! …PÁRIZS AZ PÁRIZS!

A SPRING elérhetőségei: 

6 rue Bailleul 75001 Paris, +33 1 45 96 05 72 , contact@springparis.fr, http://www.springparis.fr/

Azt hiszem már épp itt volt az ideje, hogy az első ételrecept is felkerüljön a blogra! Kezdjük valami kis egyszerűvel, könnyeddel, gyorssal. Ehhez az ételhez az utolsó maradék zöldségeket használtam fel, amit a saját kis veteményesünk adott, mielőtt az idei szezonra téliesítettem azt. Amúgy is sokkal inkább szeretek úgy főzni, hogy nem konkrét recepteket követek, hanem abból kreálok ételt, amit éppen a jégszekrény, a kiskert, vagy a piac (értsd zöldséges, hentes, közért, bla-bla-bla) ad. Erre a könnyedségre, kötetlenségre buzdítanék Mindenkit, hiszen így nemcsak magabiztosabbá válhatunk a konyhában, de sokkal gazdaságosabban is vezethetjük az otthoni konyhát! Egy idő után automatikusan rá fog állni a kezünk, a nyelvünk arra, hogy a maradékokat okosan és kreatívan felhasználjuk.

Elkészítés

A paprikákat megmossuk, a kalapját levágjuk (amit később a töltelékbe felhasználunk), magjait, ereit eltávolítjuk. A zellergumót, annak szárát és a zöldjét apróra vágjuk, nyugodtan használjunk botmixerre csatlakoztatható aprító tartályt. A fokhagymát is rakjuk hozzá, és a paprikák levágott kalaprészét is. Ezt a mixet egy serpenyőben olívaolajon pirítani kezdjük, közben a hagymát is apróra vágjuk (Aki érzékeny a hagyma ízére használhat kevésbé erőteljes lilahagymát, vagy sonkahagymát, esetleg édes fehér főzőhagymát… Ki mit szeret!). Amikor a zeller már kellemesen karamelizálódott, adjuk hozzá a hagymát és a szintén felaprított zöldfűszereket (ha nincs friss zöldfűszerünk, akkor használhatunk szárítottat is, de lássuk be: a friss mindig sokkal jobb!) Közben a kezünk folyamatosan jár és a laskát aprítjuk durvára. Annak aki pontosan szeretné tudni: kb. 1X2 centiméteres darabokra. Ha ezzel megvagyunk és van szabad kezünk, akkor töltsünk egy Unicum Szilvát a szerelmünknek, vagy magunknak egy jó pohár bort! Ha megvolt a romantika, akkor adjuk a laskát a többi zöldséghez és először ezt is pirítsuk kicsit, majd alaplével több lépcsőben felöntve pároljuk háromnegyedesre (majdnem készre), közben sózzuk, borsozzuk. Az elkészült tölteléket egy evőkanál segítségével a paprikákba tömködjük. Nem kell óvatoskodnunk, mert sütés közben az egész úgyis kicsit még összeesik. Egy kisebb méretű öntöttvas edény alját vékonyan kikenjük olívaolajjal és ebbe helyezzük a négy paprikát úgy, hogy azok szorosan álljanak és jól megtámasszák egymást. 180C°-ra előmelegített sütőben kb. 30-35 percig sütjük, a sütőbe helyezés előtt a tetejét is meglocsoljuk kicsit olívaolajjal. Amikor már szépen kezd megpirulni, a paprika itt-ott már fel is hólyagosodik, a tetejüket vastagon megszórjuk az előzőleg lereszelt sajttal és addig sütjük, amíg ez is szépen ropogósra sül rajta. Forrón, sercegőn abban a vas edényben tálaljuk, amiben készült. Ihatunk hozzá sauvignon blant, vagy rajnai rizlinget, mindkettőből egy közepesen testeset válasszunk. Ugyanakkor egy jó hideg pohár sörrel is bátran merném ajánlani… Jó étvágyat!

Ez egy húsmentes étel, de természetesen bármikor elkészíthető egy kis darálthús hozzáadásával, amit a zöldségekkel együtt az elején érdemes kicsit odapirítani. Én javaslom a bárányhús használatát, de itt is érvényes, hogy mindenki válasszon bátran ízlése, kedve, az alkalom, vagy akár pénztárcája szerint!

Szőlőskislak az egyik legkedvesebb hely a számomra. Légli Géza jó barátom, szeretem a borait, szeretem ahogy a szőlőről gondoskodik, szeretem ahogy építi a Kislaki birtokot. Lépésről lépésre, nem rohanva, jól átgondoltan és sok-sok szívvel. Aki ismeri őt, aki látja mi történik ott, az tudja, hogy miről beszélek. Aki meg nem, annak meg itt jön egy kis ízelítő abból, amiről beszélek.

Évek óta dolgozunk együtt Gézával. Nem csak a borait kínáltuk kiemelt helyen a Sarki Fűszeresben, de számtalan közös rendezvényünk is volt már. Valahogy úgy hozta az élet, hogy a Kislaki Tavaszok, meg a Kislaki Őszök állandó részvevői lettünk. Volt továbbá számtalan közös kóstolónk, amiből talán a legemlékezetesebb, a pár évvel ezelőtti tematikus est a Kistücsökben… Életem egyik legszebb munkája volt. (Köszi Csapody Úr és Tücsök-Team!) Summa summarum, sokat dolgozunk együtt, mert úgy néz ki, hogy a barátkozás, meg a borozgatás mellett ez is egész jól megy nekünk!

Most sem volt ez másként. A 2015-ös szüretet követően, kora ősszel kóstoltuk a mustokat, murcikat, újborokat, függően attól, hogy melyik szőlő éppen hol tartott a fejlődésben. Érezni lehetett, hogy valami nagy készülődik. A 2012-es merlot, az első Érintetlen óta tudjuk, hogy a különleges évjárat csoda dolgokra képes, pláne ha a szőlősgazda jól olvassa a jeleket és megfelelően reagál például a szüreti időpont megválasztásával. Akkor kezdte el duruzsolni nekem a legfiatalabb Légli, hogy ebből az anyagból megint komoly Érintetlen lehet. És akkor ott a kádak, meg a hordók közt állva döntöttük el, hogy ezt a bort egy méltó esemény keretei közt mutatjuk be az úri közönségnek.

A helyszín természetesen az idei évben gyönyörűen felújított és a funkció kívánalmainak megfelelően átalakított kóstolóterem volt Szőlőskislakon. Hazai pályán játszottunk, a szokásos felállásban, a jól bevált taktika szerint: Géza locsolta a borokat, jómagam pedig a konyhán tüsténkedtem és a boralávalóról gondoskodtam. Újborról lévén szó a téma is adta magát, liba-menüvel készültünk. 

Imádtam (megint) azon a gyönyörű sparhelten főzni! Óriási játék kiismerni egy ilyen szépséget. Hogy rakom a tüzet, mennyi idő, míg elérem a kívánt hőfokot, hogyan játszom a sütők hőmérsékletével, milyen fa kell, hogy pirítani is tudjak, a főzőfelület melyik részén gyöngyöztetem a levest és hol karamelizálok… Óriási „játék” imádom! Igazi kihívás persze akkor lesz, amikor harminc-negyven főre kell ezzel a módszerrel időben, éttermi minőségű ételeket produkálni!

Komoly teszt volt még, hogy élesben is kipróbálhattam a saját megmentett (upcycled) öntöttvas edénykéimet, és egyéb kis tárgyaimat, amiket folyamatosan mutatok be itt a blogon is. Érdemes lesz figyelni a 11-et! ;)

Mindent összevetve egy csodás estét sikerült kanyarintani! Légli Gézától a fantasztikus borok, a jól felismerhető Kislaki karakterrel, sok gyümölccsel és az akarok még ízzel. Ehhez főzni igazán nagy öröm, így aztán nem is volt nehéz dolgom, mindenkinek tetszettek az ételek. A helyszínről, meg a hangulatról pedig inkább meséljenek a képek! Aki ez alkalommal nem jutott el, az ne búslakodjon… Viszonylag megbízható forrásból tudom, hogy lesz még folytatás!

A képekért külön köszönet illeti Thiago Souzat! Ha tetszett az írás, akkor kövessetek a Facebookon (https://www.facebook.com/kifoztemvalamit/) is és legyetek követők itt a blogon! Bis später...

Rég volt ilyen csodálatos az ősz… vagy csak most jobban figyelek. Nem is tudok megmaradni a házban. Tudom, hogy citromos mókát ígértem, de az elmúlt napok (hetek) időjárása mindent felülír, meg persze a téliesítési feladatok is!

Ez a kis kerti veteményes lesz az, amely sok itt a blogon megjelenő étel alapanyagát biztosítja majd. És ahogy most is, néha-néha felbukkan majd egy írás, egy képriport, egy tipp arról, hogy hogyan tudunk megtermelni magunknak a konyhakertünkben saját zöldségeket, fűszernövényeket, gyümölcsöket. A városlakóknak sem kell elkeseredni, mert lesz a balkonon, vagy konyhai ablakpárkányon alkalmazható trükk is!

A mostani képeken egy kis szabadtéri edzés követhető nyomon, a kert (sajna még csak az első a háromból!) előkészítése a következő szezonra. A magas ágyás lehetőséget biztosít egy lasagne kert kialakítására, ami ugyan sok munka a földmozgatás miatt, de megéri. Főleg a jó pofa ser miatt a végén, amikor kész!